Nyári Akadémia 2002 – tanítók szakcsoport

Beszámoló a tanítók 2002-es Nyári Akadémiájáról

Az idén már hatodszor rendezték meg a Nyári Akadémiát a pedagógusok részére augusztus 5-től augusztus 10-ig. A munka több csoport keretén belül folyt a délelőtti és délutáni előadásokon, majd az esti szabad programokkal zárult.
Mint minden évben, most is érdekes témák közül „csemegézhettek” a tanítók és tanárok. Gyakran előfordult, hogy nehéz volt dönteni, melyik előadást válasszuk az egy időpontban kezdődő, de más-más csoportnak előlátott témák közül.
Míg csoporttársaim „vándorolgattak” az óvónőknek, matematika tanároknak, magyar és történelem szakosoknak szervezett előadásokra, addig én kitartottam a tanítóknak rendezett továbbképzés mellett. Az előadások általában másfél óráig tartottak, de a nagy érdeklődés és sok kérdés miatt, gyakran a félórás szüneteket is kitöltötték.

Az ünnepályes megnyító a Városháza dísztermében volt.
Köszönet a fellépőknek!
Ezután a Gimnázium dísztermében az egész társaság az Apáczay Kiadó könyvbemutatóján vett részt. Ezen a bemutatón érdekes és hasznos tan- és segédkönyveket ismerhettünk meg, amelyek színes képeikkel, és esztétikus kinézetükkel arra csábítják az olvasót, a tanulót, hogy vegye kezébe a könyvet.
A továbbképzés témáit így csoportosítanám:

– ismeretterjesztő előadások
– gyakorlati előadások
– egyéb témájú előadások 

Az ismeretterjesztő előadások felelevenítették, új ismeretekkel bővítették a résztvevők tudásanyagát. Ilyenek voltak:

1. Dr. Hózsa Éva és dr. Páics Hajnalka Bólyaiak című előadása (augusztus 5. délután 16 órától). Új oldalról ismerhettük meg a matematikus család életútját és munkásságát.
2. Dr. Gazda István (augusztus 6. délután 16 órától) érdekes elgondolkodtató előadást tartott „A régi magyar tudósvilág megőrzendő értékei címmel. Az előadás alatt derült ki, hogy egyes találmányok nem csak az általunk ismert személyek nevéhez kötődnek. (Pl.: Watt gőzgépét – New Comen már hamarabb ismerte és alkalmazta stb.)
3. Péntek Lászlóné Szabó Ágota: „Az iskola egészségfejlesztési tevékenységéről” beszélt (augusztus 7. délután 16 órától). Beszámolójából kitűnt, hogy nem elég csak mondani, példát is kell mutatni az egészséges életmódra. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy csak az iskola és a család közös, együttműködésével valósulhat meg az az „álom”, hogy tanulóinkat és családjukat is egészséges életmódra szoktassuk.
4. Dr. Berényi János: „Genetika avagy gén etika” című érdekfeszítő, képekkel alátámasztott, az egyszerű ember számára is könnyen érthető előadása, a génkutatás rejtelmeibe vezetett be bennünket.

Az ismeretterjesztő előadások mellett igen fontos szerep jutott azoknak az előadásoknak, amelyek a gyakorlaton keresztül világítanak rá, mit és hogyan lehet ötletesebben, színesebben, modernebb módon oktatni.     

A gyakorlati oktatások közé sorolnám a következő szemináriumi témákat:

1. Süli Lídia: „Bemutatóóra az aktív tanulás módszerével”. Minden elismerés a kolléganő és a diákjai előtt, akik a mintegy 60 árgus szemekkel figyelő tanító előtt a gyakorlatban egy mesefedolgozásán keresztül mutatták be, hogyan kell egy ilyen órának „kinéznie”, miből is áll az aktív tanulás módszere. A résztvevők megegyeztek abban, hogy nagyon értékes, hasznos órát láttak és gyakorló pedagógusok révén, már a színfalak mögötti előkészületekre is kíváncsiak voltak. Közös következtetésünk az volt, hogy egy ilyen óra nagyon érdekes a tanulók számára és valóban nagyon aktívak, de a tanítótól hosszadalmas és fárasztó felkészülést igényel. A mai munkakörülmények között még havi vagy heti 1-1óra megvalósítása is elismerést igényel.
2. Dr. Hózsa Éva „Az egyéni olas(tat)ás cselei című előadásában ötletekkel és segédanyaggal látta el az érdeklődőket a házi olvasmányok feldolgozásmódját illetően, hogy a tanulók ne bevett szabályok és követelmények alapján olvassanak, hanem próbáljuk meg velük megszerettetni az olvasást. Szép példákat láttunk arra, hogyan nem gyöpesedik be egy tanár munkája.
3. Horváth Emma a versmondás rejtelmeibe vezette be hallgatóit, még szavaltatta is őket.
4. A magyar nyelv tanításához kapcsolódik még Pintér Molnár Edit : „Pilinszky költészete” című előadása, ami egy számítógépes óra bemutatása volt, ahol az előadó szintén angazsálta a hallgatóságát is.
5. Tolnai Ilona a zenetanítás című előadásán szokásához híven megénekeltette a tanítókat. Így átéltük a zenetanítás módját.Az idei év fő atrakciója az volt, hogy  Refik Šešibović miniszterhelyettessel és Kucsera Gézával, a Végrehajtó Bizottság elnökével elbeszélgethettünk az iskolareformokról és a pedagógusok munkájának értékeléséről, javításáról. Az előlátott idő kevésnek bizonyult a sok érdeklődő által feltett kérdés megválaszolására. Mégis, köszönet ezeknek a személyeknek, hogy érdekli őket a pedagógusok továbbképzése és élete.
6. A matematikai kombinatorika, variáció és permutáció rejtelmeibe vezetett be bennünket Dr. Péics Hajnalka: „Hányféleképpen rakhatjuk sroba, számoljuk meg?!” című előadásában.

Amit észrevettük, több volt az olyan előadás, amely a gyakorlaton keresztül mutatta be az újabb ötleteket, módszereket. Valóban az volt az érzésem, hogy a hallgatóság, mint a szivacs, szívja magába a jobbnál-jobb ötleteket és fogadja be a tanácsokat.

Az egyéb témájú előadások közé sorolom:      

1. Dr. Horváth-Militicsi Szabolcs: „Cserkészpedagógia” című előadását, melyből egész idő alatt sugárzott a munkája iránti szeretet.
2. Dr. Hegedűs Antal előadása a „Hitoktatás az iskolában”  több problémát is felvetett. Így például, hogyan megvalósítani a különböző vallású tanulók hitoktatását az iskolában. Az volt az érzésem, hogy a hallgatóság többségének az a véleménye, hogy nem kell beleavatkozni a család szabad vallásgyakorlásának jogába.
3. Igen érdekes és tanulságos volt a Beszélgetés Németh László lányával: Németh Ágnessel, melyet Tóth Péter irányított. Új mozzanatokat ismertünk meg az író magánéletéből és munkásságából.

Az esti szabad programok igazi barátkozási és ismerkedési lehetőséget nyújtottak a szélrózsa minden irányából érkezett pedagógusoknak. Rég nem látott osztálytársak elevenítették fel emlékeiket és új barátságok szövődtek, folyt az eszmecsere az elhangzott témákról. A vidám hangvételű összejöveteleknek kényszeredetten vetettek véget a résztvevők, mert másnap is figyelni kell az előadásokon.
Szeretek részt venni a Nyári Akadémia rendezvényein, mert feltöltődöm energiával, új elánnal indulok a munkába szeptember 1-én, hiszen a tarsolyomban van több új ötlet (ami másnak nincs, főleg annak, aki nem vett részt az Akadémián), látóköröm szélesedett és valami újat is becsempészhetek az oktató-nevelő munka folyamatába.
Köszönöm az előadóknak és a Szervező Bizottságnak, hogy lehetővé tették számomra és kollégáim számára, hogy szívünk és lelkünk gazdagodjon!

További jó munkát kívánok mindenkinek!

Összeállította:

Márton Erzsébet
 – tanítónő-