Honismereti verseny 2004

Beszámoló a versenyről

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete által szervezett Honismereti versenyt tartották meg szombaton október 9-én a Szabadkai Városi Könyvtár Dísztermében, tíz általános és nyolc középiskolás csapat részvételével.
Témája: az I. Világháború sorsfordító szerepe a magyarság életében. A csapatok minden témakörből: történelemből, irodalomból és képzőművészetből egyaránt felkészültek . A versenyt színesítették az ötperces előadások és színházi jelenetek az I. Világháború témáiból, valamint az ezzel kapcsolatos poszterek.
A főszervező De Negri Ibolya tanárnő, a zsűri tagjai pedig: Mészáros Zoltán – történész, Beszédes Valéria – néprajzkutató és Kovácsevné Ninkov Olga – művészettörténész voltak.

Díjnyertes csapatok:

Az általános iskolások rangsorolása:

„ŐSZI RÓZSA” csapata Cseh Károly Általános Iskolából  , Adáról, 39 ponttal az  I. helyezést érték el. Tagjai: Girizd Anita, Prokop Ágnes, Raffai Anikó és Makra Zsófia.
Ugyancsak 39 ponttal az I. helyezést osztotta
„NOVARRA” csapata J.J. Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa, tagjai: Molnár Attila, Bohata Dóra, Szabó Zsolt és Apró Antal.

A „86-os GYALOGEZRED” csapata, Néphősök Általános Iskolából, 38 ponttal a  II. helyezettek lettek. Tagjai: Pátrik Ágnes, Márton Kinga, Surányi Szilvia és Kopasz Tamás.

III helyezést érte el  „KOSZTOLÁNYI DEZSŐ” csapata, a Majsai Úti Általános Iskolából, 37 ponttal. Tagjai: Ábrahám Dorottya, Balog Anikó, Horvácki Szasa és Farkas Zsuzsanna.

IV. helyezést az ”UNICEF” csapata érte el , a Széchenyi István Általános Iskolából, Szabadka, 33 ponttal a következő csapattagokkal: Ágyas Andor, Tóth Dániel, Pasin Dzsasztina és Horvát Edina.

 A Honismereti versenyen részt vettek még a következő általános iskolai csapatok:  

„HÁBORÚ” csapata, Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarcsernye, 31 pont, V.hely
„PILÓTÁK” csapata, Miloš Crnjanski Általános Iskola, Szabadka, 29 pont, VI. hely
„ADY” csapata, Vuk Karadžić Általános Iskola, Bajmok, 27 pont, VII. hely
„ÁGYÚ” csapata, Csokonay Vitéz M. Általános Iskola, Felsőhegy, 22 pont, VIII. hely
„BABITS” csapata, Ady Endre Általános Iskola, Torda, 20 pont, IX. hely

Középiskolások rangsorolása:

 „ZENTAI VITÉZEK” csapata, a Zentai Gimnáziumból , 37 ponttal , I. helyezést szerezték meg. Képviselői: Tóth Balázs, Szügyi Gábor, Vasas Szabolcs és Gyurgyev Jaszna.

 „ROMANOVOK” csapata, szintén a Zentai Gimnáziumból, 37 ponttal döntetlenül osztották az I. helyezést a középiskolások mezőnyében. Tagjai: Rákos Zsuzsa, Mihalek Ágnes, Nagy Anasztázia és Komlós György.

II helyezést a . „CIVITAS FIDELISSIMA” csapata nyerte, a Zentai Gimnáziumból 35 ponttal. Csapattagok: Locki Barbara, Borbély Ákos, Vastag Tamás és Menyhárt Ákos.

III. helyezés: „ELŐRE” csapata, Műszaki Iskola, Szabadka, 32 ponttal, tagjai: Papajcsik Gabriella, Forgács Enikő, Somogyi Huba és Dér Szamanta. 

IV helyezés: „HABSBURG” csapata, Műszaki Iskola, Szabadka, 31 ponttal

V hely:. „VAZULNAK, KOPPÁNYNAK VÉRE” csapata, Zentai Gimnázium, 31 ponttal

VI helyezett:. „TŰZ CSIHOLÓJA” csapata, Nagybecskereki Gimnázium, 30 ponttal

VII. helyezett: „NOVE” csapata, Zentai Gimnázium, 23 ponttal

Az első négy általános iskolás csapat, és az első három középiskolás csapat tagjai kétnapos jutalomkiránduláson vesz részt Budapesten.

Összeállította:

Tikvicki Timea

Egy erdélyi utazás élménybeszámolója

A megmérettetés lezajlott. Az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében, a honismereti verseny győztes csapatai felszállhattak arra a buszra amely három napos erdélyi kirándulásra indult, történelmi városok, helyek megismerésére.
Csütörtökön 2003. október 9. éjfélén indult útnak, Szabadkáról az ifjú történészekkel é s tanárokkal teli busz.
A kipufogó mormolása s a jármű monoton zötykölődése mély álomba ringatott mindenkit.

Kora reggel egy éles kiáltásra ébredtünk: „Arad! ,Arad!”

Kiszálltunk az autóbuszból, és megpillantottuk, azt a csodálatos emlékművet, melyet az „aradi vértanúk” tiszteletére emeltek. Gyertyát nyújtottunk, és a lánggal együtt nemzeti tiszteletünk is fellobbant. Néhány percig néma gyásszal emlékeztünk meg az elhunytak előtt, majd a tömegből itt-ott halkan felhangzott az aradi vár balladájának dallama.
Utunkat folytattuk. Rövid idő elteltével, Déva várához érkeztünk. Amíg a távolból néztük a várat két diák elszavalta „Kőműves Kelemenné” balladáját.
A busz tovább robogott, s a következő megállóhelyünk Vajdahunyadvára volt.  Ámulással csodáltuk a félelmetes épületet lovagtermével, vívótermével  egyetemben, melyben egy páratlan velencei tükröt is szemügyre vehettünk.
Gyulafehérvárott ezer éves templomban voltunk, a gigantikus mestermű fundamentumát még István király uralkodása alatt helyeztek le, melyek a mai alapok alatt nyugszanak. Ám az 1200-as években újra építették, egyes elméletek szerint a tatárjárás pusztításai miatt. Minderről egy kilencvenéves plébános beszélt nekünk.
A nap végéhez közeledtünk, este Kolozsvárra érkeztünk, ahol diákkollégiumban volt az elszállásolás. Fáradtan s kimerülten fogyasztottuk el az asztalnál ülve vacsoránkat. Álmosan zuhantunk bele az ágy melegébe. Természetesen, mint mindig kivételek is akadtak, s a kollégium 18 –as szobájában  zsivaj-jókedv szűrődött ki hajnalig.
Másnap reggel, miután a reggelit elfogyasztottuk, Marosvásárhelyre indultunk, ahol helyi útvezető várt bennünket. Rövid helytörténeti előadást tartott és megnéztük a város két legfőbb ékességét: a városházát és a „Kultúr palotát”. A palotába beérve mesebeli vitrázsok tárultak elénk, a tükörterem csillogása pedig lenyűgözött bennünket.
Utunk a Telekitékába és a Bolyai múzeumba vezetett. Ezek után, a marosvásárhelyi városligetben egy őszi vásár kellős közepén találtuk magunkat, ahol kürtöskalácsot, sült gesztenyét a bátrabbak pedig egy pohár bort fogyasztottak el az egy órás szabadídőben. Ebéd után Segesvárra indultunk, ahol körüljártuk a régi várat.
Harmadik nap délelőtt kolozsvári körsétára indultunk, ittjártunkat megörökítettük egy csoportképpel Mátyás király szobránál a főtéren. Innen a történelmi múltú ötszáz éves házsongárdi temetőbe mentünk ahol több híres személy sírhelyét néztük meg.
Utunkat folytattuk, az utolsó állomás felé Nagyváradra. Ott is egy sétát tettünk a belvárosba majd rövid pihenő után hazafelé indultunk.     Hétfőn hajnali órákban léptük át a határt fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva.
Köszönjük a szervezőknek ezt a három csodálatos napot!

Molnár Emese
Zenta