XXVI. Honismereti verseny

A XXVI. Honismereti versenyre 2021. november 16-án került sor a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolában. Idén Széchenyi István élete és munkássága a verseny témaköre, születésének 230-ik évfordulója kapcsán.

A verseny ünnepi megnyitóját megtisztelte jelenlétével és köszöntőjével mgr. Hajnal Jenő a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

A hagyományos Honismereti verseny forgatókönyve az idei évben módosult, a diákoknak a tudásuk mellett támaszkodniuk kellett a képességeikre, kreativitásukra a vetélkedő feladataiban.

Mindenképp az alapgondolat, a verseny célja megmaradt: magyar történelmünk alaposabb megismerése, a magyar szellemiség, a magyar identitás ápolása, őrzése.

A versenyen idén az általános és a középiskolák 3 fős csapatai vettek részt, amely 3 részből állt.

A diákverseny egy komplex tehetséggondozó munkát igényelt, hiszen több tehetségterületen kellett a diákoknak bemutatniuk a képességüket, készségüket, kreativitásukat.

A XXVI. Honismereti versenyre 23 általános iskolai és 6 középiskolai csapat jelentkezett 20 vajdasági általános és 3 középiskolából.

Az általános iskolások kategóriájának díjazottjai:

  1. A magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, MÁGNÁSOK csapata: Berec Éva, Nádi Katalin, Sörös Galatea,
  2. Az adai Cseh Károly Általános Iskola, SELYEMTENYÁSZTÉSI TÁRSULAT csapata: Rákóczi Réka, Kelemen Panna, Tornai Hanna,
  3. A szabadkai Széchenyi István Általános Iskola, HAZA ÉS HALADÁS csapata: Márton Lilla, Kis Emili, Taskovity Lara,
  4. A szabadkai Széchenyi István Általános Iskola, HITEL csapata: Dudás Árpád, Árokszállási Evelin, Govorković Dorina.

Zsűri tagjai:

  • Sárosi Gabriella, történelem szakos tanár, a zsűri elnöke,
  • Csőke Márta, történelem szakos tanár,
  • Szalma Viktória, vizuális nevelő tanár,
  • Kosányi Debóra, vizuális nevelő tanár.

Az középiskolások kategóriájának díjazottjai:

  1. A szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola, REFORMKOR csapata: Papp Izolda, Augusztinovics Blanka, Nyírádi Andrea,
  2. A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium, LÁNCHÍD csapata: Pecka Ágnes, Dudás Zsófia, Özvegy Tamara,
  3. A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium, SOPRONI KASZINÓ csapata: Pálfi Jázmin, Curnovics Kitti, Berényi Ákos.

Zsűri tagjai:

  • Mészáros Zoltán, történelem szakos tanár, a Szabadkai Levéltár főlevéltárosa, a zsűri elnöke,
  • Weiss Rudolf, történelem szakos tanár, Széchenyi István Általános Iskola,
  • Sándor Laura, vizuális nevelő tanár.

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete a továbbiakban is méltóképpen szeretne megemlékezni történelmünk nagyjairól, szeretné feleleveníteni a történelmi eseményeinket, és így őrizni a magyar kulturális értékeinket, örökségünket.

A verseny megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.

           

 

Képek: