IX. Közoktatási Konferencia

Inspiratív pedagógia, oktatási-nevelési kihívások napjainkban

 

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete február 27-én kilencedik alkalommal számolt be az előző évi tevékenységéről, és a jelenlévő pedagógusok részére szakmai továbbképzésre került sor. A helyszín a szabadkai új városháza díszterme volt. A Vajdaság minden részéről érkeztek pedagógusok. Sok általános és középiskola képviseltette magát.

A megnyitó során az Egyesület 2015-ös tevékenységeibe nyerhettek betekintést a hallgatók. A beszámolót az eseményeket prezentáló fotók tették élvezetessé.

Dr. Lackfi János, író, költő, műfordító Budapestről érkezett. A diákok irodalmi befogadásáról beszélt. A pedagógus nehéz szerepéről, illetve a mai generáció irodalmi elvárásáról, érdeklődéséről tartott érdekes előadást. Íróként maga is az irodalom embere, édesapaként pedig szembesül az irodalom befogadási nehézségeivel. A kötelező házi olvasmányok, a tananyag, a definícók megközelítésének más útját ajánlja. „Gyerekek, mindenestül fel kell költöznünk az internetre!”, idézi Kányádi Sándort. Elviselhetővé tenni, befogadhatóvá, érdekessé a múlt irodalmát. Ha kell, hát reppeljük el Petőfi versét!

Dr. Görözdi-Nagy Eszter, budapesti mediátor, az ember, a gyermek önismeretének fontosságát hangsúlyozta. A tanulóban lévő tehetség felismerése, annak fejlesztése helyes útra terelheti a fiatalt, és ennek óriási jelentősége van a pályaválasztásában. Az előadó tapasztalatai alapján óriási elvásároknak kell megfelelniük a gyermekeknek, és ez fusztrálja őket. Nincs egy helyes válasz, egy helyes megoldás, hanem több, az a fontos, hogy csináljunk valamit. A legfontosabb, hogy azok legyünk, ami valóban vagyunk, ha nem, akkor sok energiát pocsékolunk. Az ember tizenhat és huszonhat éves kora között kell, hogy kiismerje önmagát. Döntse el, hogy mit akar, mit nem, mire képes, és hogyan lesz boldog, és mindez mellett értse meg, hogy senki sem tökéletes.

Molnár Karolina (a budapesti Oktatáskutató és fejlesztő Intézet munkatársa) szerint, ha az iskolát a pokol kapujának érzi a pedagógus, akkor valami nincs rendjén. Az inováció fontosságára hívja fel a figyelmünket. Merni kell újat kigondolni, megvalósítani. A pályán való elakadás, az akadály ne szakadékot jelentsen, hanem egy új lehetőség felé mutató utat, az új megoldás felfedezését, amely tovább visz, és sikerélményt okoz a pedagógusnak és diáknak egyaránt.

Berze Gizella, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola fejlesztőpedagógusa, a fejlesztő pedagógia lehetőségeiről számol be a szerbiai közoktatási rendszerben. A 2009-ben meghozott új oktatási törvény változásokat hozott. Pedagógiai asszisztenseket alkalmaznak, a tanítók maguk választhatják meg az általuk használt tankönyveket stb., mindez jó irányba mozdította ki a tanügyet, ám hamar megrekedt. A tanulási nehézségekkel, zavarokkal, illetve akadályozottsággal küzdő tanulók tanítói, tanára tudják, hogy nincs rá program. Ami van, az csak a tananyagot redukálja. A legjobb fejlesztést kellene megadni tanulóinknak, és nem a tananyaggal foglalkozni, hanem a gyermeket felkészíteni annak befogadására. Az eőadó a jövőbeli tennivalókra hívja fel a figyelmünket: az óvodások felmérése; az iskolában azonnal kell kezdeni a fejlesztést; helyiségek biztosítása a fejlesztő foglalkozásoknak; felvilágosító munka, tanácsadás a szülők számára; szakaktívák együttműködése; továbbképzések; anyagi források.

A Konferencia záróelőadásai remek gyakorlati példával szolgáltak. Papp György, a budapesti Veres Péter Gimnázium igazgatója, a sikeres nevelési programjukat mutatta be. Mindenki valamiben tehetséges, hát adjunk esélyt, hogy kibontakozhasson, ez bemutatásánakközponti gondolata. Csíkos Sándor, a bácskertesi József Attila Általános Iskola igazgatója, pedig egy vajdasági kistelepülés, szórvány iskoláját mutatta be, hogyan működik, miként foglalkoznak a diákokkal. Nagy hagyománya van a néptáncnak, népdalénekesnek, népi hagyománynak. Az iskola diákjainak 41% jár zeneiskolába. Az bácskertesi iskola tehetségpontként is működik.

A IX. Közoktatási Konferenciának 250 hallgatója volt, akik elégedetten távoztak a konferenciáról, mert új ismereteket, tapasztalatokat szereztek, melyet hasznosan be tudnak építeni a saját munkájukba.

Móra Regina

Képek a Konferenciáról:

olvasd...