XXI. Kárpát-medencei Honismereti verseny

Széchenyi István és a reformkor

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete Széchenyi István és kora címmel tartotta meg 21. Honismereti versenyt 2016. november 12-én. A házigazda 8. alkalommal a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola volt. A vetélkedőn 22 csapat vett részt Vajdaság egész területéről valamint Temesvárról, Aradról, Hódmezővásárhelyről, Dunaszerdahelyről és Szegedről.

2016. november 12.-én 9 órai kezdettel nyitottuk meg a vetélkedőt. Meghívott vendégeink voltak Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Nyilas Leonov Anita – MNT alelnök, Gombár Szeréna – Magyarországi Főkonzulátus konzulasszonya, Papp Éva – az Országos Széchenyi Kör alelnöke. Az egybegyűlteket Weiss Vesna a fennállásának 160. évfordulóját ünneplő Széchenyi István Általános Iskola igazgatónője is köszöntötte. A rendezvényt gazdagította a Magyarországi Főkonzulátus által felállított kiállítás „Vízióból tettek! Széchenyi István, a modern Magyarország megalapítója” címmel.

A vetélkedő zsűri tagjai:, Sárosi Gabriella a zsűri elnöke, Weiss Rudolf történész, Pletikosic Pajo történész, Dr. Mészáros Zoltán történész és dr. Németh Ferenc művészettörténész

A Kárpát–medencei szintű döntőre a diákok a megadott témakörbe három versenyfeladatot készítettek: esszét írtak, posztert készítettek és kreatív feladatban mutatták be képességüket, tudásukat.

Eredmények:

Általános iskolások kategóriájában:

1.hely: Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka
2.hely: Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka
3.hely: Gedói Általános Iskola, Szeged

Középiskolások kategóriájában:

1.hely: Svetozar Marković Gimnázium Szabadka
1.hely: Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka
2.hely: Zentai Egészségügyi Középiskola, Zenta
3.hely: Szabó Gyula 21 Szakközépiskola, Dunaszerdahely

Képek:

 

olvasd...