Állásfoglalás

A SZLOVÁKIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK SZÖVETSÉGÉNEK ÁLLÁSFOGLALÁSA

 

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a Szlovákiában élő magyar nemzeti közösség művelődéséért felelősséget vállaló civil szakmai szervezet, melynek programjából és alapszabályából eredő legfőbb küldetése és célja többek között

  • cselekvő részvétel a szlovákiai magyar nemzeti közösség művelődésében és társadalmi életében,
  • elősegíteni a magyar nemzeti kultúra megismerését, és erősíteni a nemzeti identitást.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, mint a hazai magyar pedagógusokat tömörítő civil szakmai szervezet tiltakozik a szlovák parlament által múlt héten megszavazott, más nemzetek himnuszának éneklését korlátozó törvénymódosítás ellen, mely szerint csak hivatalos delegáció jelenlétében játszható le és énekelhető el az adott nemzet himnusza.

A Kölcsey Ferenc által írt Himnusz és annak Erkel Ferenc által megzenésített változata kultúránk és identitásunk elválaszthatatlan része, a magyar tanítási nyelvű iskolák kötelező tananyaga és ehhez minden körülmények között ragaszkodunk.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége bízik abban, hogy a törvény nem emelkedik jogerőre, és Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek jogai nem csorbulnak általa.

2019. április 08.

olvasd...