Cofman évzáró 2018

COFMAN JUDIT MATEMATIKAI TEHETSÉGGONDOZÓ ISKOLA

Évzáró

2018. május 29., 17 óra
Ivan Sarić Műszaki Iskola

 

Huszonkettedik tanévét zárta a hétvégi Cofman Judit Matematikai Tehetséggondozó Iskola, mely az általános- és középiskolás diákokkal foglalkozik. A 2017/2018-as tanévben kb. 120 diák vett részt a foglalkozásokon korosztály szinten.
Csoportvezetők: Lunc Angéla, Dunai Attila, Tóth Gabriella, Petrás Csilla, Patócs Mária, Papp Horváth Erika, Szűcs Emese, Szabó Magdolna. A fizikaórákat Balázs Piri Diana, a sakkórákat Szabadi Violetta és Erdélyi Aranka tartották.
A szombat délelőtti foglalkozásokon emeltszintű matematikai feladatokat oldottak meg a diákok, logikai gondolkodásra késztető szöveges példákat, valamint játékos fejtörőkre került sor. A matematika mellett fizikaórákon és sakk játékon vehettek részt.
A hétvégi természettudományi tehetséggondozó iskola azokkal a diákokkal foglalkozik, akik képessége, érdeklődése kiemelkedő e téren.
A szabadkai diákokon kívül részt vettek még csantavéri, oromi, kúlai,  hajdújárási diákok, de a szülőknek köszönhetően temerini és újvidéki diákok is eljártak az órákra.
Évközben számos versenyen vettek részt a Cofmanos diákok, mint pl. a Zrínyi Ilona Matematikaverseny, Fekete Mihály Matematikaverseny, Curie Matematikaverseny, Bátaszéki Matematikaverseny.
Idén Egyesületünk volt a házigazdája az 5. Nemzetközi Magyar Matematikaversenynek (5.-8. osztály), melyen a legjobb 25 diák (a versenyeken elért eredmények függvényében) képviselte a Vajdaságot.
A hétvégi Matematika Iskola elköszönt egy kiemelkedő ifjú matek zsenitől, Kovács Alextől, aki 3. osztályos kora óta rendszeresen járt a hétvégi iskolába és ma már számos matematikaverseny dobogósa.
A Cofman Iskolának ebben a tanévben is volt kihelyezett tagozata Topolyán, ahol 4 alkalommal folyt a tehetséggondozás 3.-4.-5.-6. osztályosok körében. A diákok, szülők részéről nagy az érdeklődés, így igyekeztünk lehetőséget adni a kis matematikusok fejlődésére. Kb. 30 diák vett részt. Laluja Szuzanna, bajsai tanárnő koordinálta a munkát, Dunai Attila, Lunc Angéla, Petrás csilla és Tóth Gabriella tanárok voltak az előadók.
Az évzáró ünnepségen a diákok szorgalmuk jeléül emléklapot, könyveket, pólót kaptak. A csoportvezetők egyenként mindenki munkáját, eredményét értékelték.
A rendezvényt matematikusok szavalatai, zeneszámai tették színesebbé.
Szülők, diákok, tanárok elégedetten zárták a 22. Cofman iskolaévet.

 

NINCS KIRÁLYI ÚT! a geometria tanulásához és megértéséhez
– mondta Ptolemaiosz geométer az ókorban az uralkodójának, tehát ha sikeresek akartok lenni, akkor szorgalmasan kell gyakorolni!

 

 

olvasd...