Természettudományi órák a tehetséges diákokkal Topolyán

Az 1996 óta működő, szabadkai székhelyű Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Iskola a természettudomány, főképp a matematikai tudás fejlesztésével foglalkozik. Szülők, tanárok részéről igény mutatkozott arra, hogy kihelyezett tagozat induljon Topolyán is, melyen a községbeli diákok vennének részt.

Nagy örömünkre szolgált, hogy sikerült a topolyai diákoknak is megmutatni egy kicsit a „Cofmanból”! Ez az iskola élen jár az élményalapú matematikatanításban, a matematikai és logikai gondolkodás fejlesztésében, a másként való gondolkodás elsajátításában. Csupa olyan dologban, amire minden gyermeknek szüksége lenne, csak az iskolai oktatásban nincs idő megállni, elmélyedni, megbeszélni, rácsodálkozni…

A péntek délutáni matematikafoglalkozásokra mintegy nyolcvan diák járt a topolyai, gunarasi, bajsai, zentagunarasi, bácskossuthfalvi, pacséri, kishegyesi általános iskolákból és a topolyai gimnáziumból. A márciusi és az áprilisi órák alatt ezek a gyerekek is megtapasztalhatták, hogy néha sokkal egyszerűbb egy feladat megoldása, mint azt első olvasásra gondolnánk; ahogyan azt is, semmit sem tanulunk hiába, a matematikában több tudományterület tudását lehet a feladatok megoldásához felhasználni.

A gyerekek élvezték az órákat, a másféle megközelítését a tananyagnak. Kihívást láttak a komolyabb feladatok megoldásában, és örömmel fogtak hozzá a logikai feladatokhoz, melyek, mint mondták, ugyanolyan fontosak, mint maga a számolás, csak erre az iskolában nem jut idő. Többen is azt nyilatkozták, hogy sok esetben rácsodálkoztak, milyen egyszerűen és mégis másként is meg lehet oldani egy feladatot.

"Nagyon jó dolognak tartom ezt a matematikai felkészülést, szeretném, ha folytatódnának az órák a következő tanévben! A lányom elégedett volt, és mindig tele volt mesével, hogy milyen új dolgokat tanultak és játszottak. Igazán örülök. Ezek a délutánok fontosak a szórakozásban, fejlődésben." ‒ mondta egy anyuka.

Az egyik kislány pedig lelkesen mesélte, hogy a matek nagyon érdekes volt, sokkal többet tudott meg a matematikáról. Szerinte itt eléggé más volt a matematika, mint az iskolában, itt érdekesebben lett elmagyarázva, és több logikai feladatot oldottak meg.

Negyedik alkalommal, matekozás után, a gyerekek részt vehettek egy érdekes kísérlet-bemutatón fizikából. Az egyik kislány azt mondta hazafelé barátnőjének, hogy már várja a következő tanévet. Akkor ugyanis már lesz fizikájuk, és ő biztos benne, hogy neki nagyon fog tetszeni.

Képek:

 

olvasd...